RSS

2024 December 22. Vasárnap

Filozófiánk

Célunk, hogy a mindennapjainkat átható pénzügyi szféra valamennyi szegmensében – legyen szó akár hitelről vagy biztosításról – megtaláljuk a legköltséghatékonyabb megoldásokat, messzemenőkig szem előtt tartva az ügyfél igényeit. Mindezt tesszük a Magyarország pénzpiacán jelenlévő pénzintézetek, biztosítótársaságok megversenyeztetésével, valamint az általuk kínált termékek elemzésével, összehasonlításával, folyamatosan figyelemmel kísérve a piaci változásokat.

Mi abban szeretnénk Önöknek, Családjuknak, meglévő Vállakozásuknak segíteni, hogy életüket – a pénzügyi piac által kínált lehetőségekhez mérten – költséghatékonyabban, biztonságosabban, és remélhetőleg mindezek megvalósulásával nyugodtabban éljék.

Társaságunk által kínált szolgáltatásokkal azt szeretnénk elérni, hogy minden lényeges „az ügyfél érdeklődésére számot adó” pénzügyi történés megtalálható legyen egy helyen, az alfától (születéstől) az omegáig (öregkorig), nem hagyva figyelmen kívül a vállalati igényeket sem.

Az általunk kiemelt, súlyponti tárgykörök, – babaprogram, nyugdíjprogram, valamint vállalati témák – kialakításában – be kell vallanunk – önös érdekeink vezéreltek, ugyanis, amint az majd a témakörök szerinti oldalakon is olvasható saját személyes tapasztalataink alapján (gyermek születés, céggel és cégen belüli kötelezettségek), pontosabban a tapasztalt hiányosságok miatt születtek meg, a nyugdíjprogram kialakítását pedig a körülöttünk élő szeretteink nehéz nyugdíjas helyzete ihlette meg.

A cégünk független alkuszcégként működik, a független elnevezés azt jelenti, hogy egyetlen pénzintézet vagy biztosítótársaság sem bír ránk befolyással, éppen ezért nem vagyunk részrehajlóak, az alkusz elnevezés pedig jelöli, hogy mi az ügyfelek megbízásából, vagyis kizárólag az ügyfelek érdekében járunk el.

Társaságunk partnere több pénzpiaci szereplőnek, mindez lehetővé teszi, hogy termékek széles skálája közül személyre szabottan, azaz az Ön igényeihez és pénzügyi lehetőségeihez mérten találjuk meg a megfelelő megoldást, mindezt úgy, hogy Önnek ne kelljen a kereséssel, utánajárással fáradoznia, pénzügyeit intézheti kényelmesen, otthonából velünk.

Ügyfélkapcsolatainkban kiemelt jelentőségű a szakértő, korrekt tájékoztatás, az ingyenes ügyintézés.

Talán munkánkkal nem tudunk globális módon magas szintű mikrokörnyezeti pénzügyi kultúrát teremteni, de szeretnénk hozzájárulni a minket választó ügyfelek háztartásának költségkímélő vezetéséhez, ezáltal a családok biztonságérzetének megerősítéséhez, nyugodt életvitelük megteremtéséhez, ugyanis a siker számunkra a jó ügyet szolgálata magas színvonalon.

Tiszteljen meg minket bizalmával, hogy szavak helyett a tettek beszélhessenek!